Végéhez közeledett az Erasmus programom. Fél évig nem mentem haza és nem is látogatott meg senki, úgyhogy már nagyon izgatott voltam, hogy újra hazatérjek. Amilyen lelkes voltam az elején, hogy mehetek külföldre, hasonló lelkes voltam a hazafele tartó út előtt is. Emlékszem az érzésre amikor megvettem a repülőjegyet. Biztos nektek is vannak ilyen repjegyvételes érzéseitek. Hazafele repülővel jöttem, egyrészt azért, mert ez volt életem első repülőútja, és reptéri élménye, ki akartam próbálni, másrészt Isztanbulba a zöld utazást megvalósítani nem volt a legegyszerűbb, annak ellenére hogy hatalmas élmény volt.

Ebben a Posztban az utolsó napjaimat és érzéseimet írom le és azt hogy mit csináltam az Országban. Fél évet töltöttem kint, és végül nem tanultam meg Törökül az alapvető kommunikációs formákon kívül. Ez részben tudatos is volt, részben nem volt időm és pénzbe is került volna. Igaz hogy nagyon szeretem Törökország történelmét, de a nyelv iránt nem volt meg az a hatalmas rajongásom, és annyira nem is tudtam elképzelni, hogy a jövőben hasznomra lesz, inkább az Angol és Német nyelvet érzem úgy, hogy a jövőben hasznomra fog válni. Egyrészt itt GYMS megyében a a gimikben a Németet tanulják többnyire, Sopronban nekem anno az angol nem is volt opció. Nem is csoda, de annyira nem is jó. Ebben a megyében, főleg Sopronban a fiatalok között egy létező élet perspektíva, hogy megtanulok németül, megcsinálom a jogsit és megyek Ausztriába dolgozni. Végülis nem is csoda, elvégre én ahol lakom itt van 40 km-re Ausztria. Én pedig mentem tanulni Pécsre, hogy csatlakozzak a társadalom morális krémjéhez :D. 

Nos kicsit eltértem, mindenestre néha szükségét érzem, hogy magamból is kivágjak egy szeletet és felkínáljam az olvasóimnak, hogy ezzel tegyem értehetőbbé az indokaimat és motivációmat.

Lényeg, hogy eljövetel előtt furcsa volt, mert szépen sorban mentek el az Eraszmusz házakból a lakók, és mindenkitől elbúcsúzni olyan örömteljes, de egyben szomorú is volt, hogy én aki szinte legutoljára jött el, furcsán éreztem magam. Az érzéseim a következők voltak, kicsit bántam azokat a dolgokat amiket nem tudtam megvalósítani, ott, például Hagia Sofia és a Török fürdő (Hammam kipróbálása) de nagyon értékeltem azokat amiket viszont sikerült. Ha nem megyek, ezek sosem történtek volna meg. 

Tehát lényegében az utolsó 3 nap már olyan dolgokon járt az eszem hogy még amit ebbe a pár napba bele tudok magamba préselni Törökországból azt megteszem! Nekem ezek közé tartozott egy séta a városban, elbúcsúzni a helyszínektől, elbúcsúzni a kedvenc Török szendvicses barátomtól aki sokszor készített nekem szendvicset. Kicsit fájdalmas, de mégis valahol örömteli volt ez. Amikor az égre néztem és láttam a madarakat szállni, arra gondoltam hogy költöznek, és hamarosan én is az ő helyükben leszek, és haza szállok. De előtte még utoljára ettem, azaz kipróbáltam az úgynevezett Török reggelit, hogy az indulásom előtt élénken emlékezzek az itteni kultúra ízeire.(mert sok török jellegzetességet tartalmaz)(fotó)