Extrém Eraszmusz spórolási tippek erős idegzetűeknek!
A blogposztjaim közül az egyik legolvasottabb posztom a spórolási tippjeim voltak! Úgy döntöttem, csinálok még egyet ebből a posztból, egy durvább verziót, amit erős idegzetűeknek szánok, mert a tippjeim sokaknál kiverhetik azt az úgynevezett biztosítékot, ezért előre felkészítek mindenkit, hogy nem kell őket annyira komolyan venni!
Ezek a tippek félig a saját tippjeim igazi Eraszmuszosok, félig pedig internetről összeszedett gyakorlatban is használható tippek. No de vágjunk is bele. :)
1. Borravaló. Igen, ha állandóan mindenhol borravalót ad az ember fél éven keresztül, akkor a végére az összeg elég nagy lehet. Én csak a ritka esetben adtam, talán 2-3 szor az ott tartózkodásom alatt. Kis összegek, de ha étteremben, fodrásznál, cukrászda, pékség, itt-ott, mindig az ember otthagy pénzt, sokat lehet egy fél év alatt bukni. Leginkább emberi beállítottságtól függ, ki mennyire nyitott a borravaló adására, ismerek olyat is aki soha, illetve ismerek olyat is aki szinte mindig, mindenhol. Én nem igazán adtam, éttermi étkezéseknél igen, amiből volt 3 összesen, de máshol nem igazán. Lehet ettől rossz ember vagyok. Nem tudom, még nem gondolkoztam rajta túl sokat, viszont valamiért Magyarországon sokkal nyitottabb vagyok rá, mint ott voltam :D Sokaknak biztos beugrik a híres morális filozófálás a Tarantino által rendezett kutyaszorító című film egyik jelenetéből :D
https://www.youtube.com/watch?v=XBi1ZSn8sMM&ab_channel=BerciS.
2. Fiúknak a borotválkozáson egészen sokat lehet. Az egyszer használatos borotvákat többször használni, de a legjobb módszer amivel tudunk spórolni az az, hogy borotvakrémet venni és egy pamacsot, a borotvakrémből egy fél körömnyit a vizes pamacsra tenni, és azt használni borotvahab helyett. A krém olcsóbb, és több ideig tart mint a hab. Vagy ez nélkül forróvízzel borotválkozni. Mindkettőt kipróbáltam, számomra a borotvahabon való spórolás vált be a legjobban. After Shave-el is lehet, pl kókuszolajjal vagy más dolgokkal, de az én esetemben ez nem igazán működik. Borotvával is lehet kísérletezni, egypengés cserélgetős, vagy pedig eldobható, vagy elektromos borotva. A legolcsóbb megoldás az elektromos borotva használata, én maradtam a forróvizes, vagy pamacsos illetve egyszerhasználatos borotvás megoldásnál. Lányoknál is biztos vannak hasonló módszerek, érdemes a mindennapokba bevezetni. Ha már fürdőszoba, tusfürdő helyett használj szappant és szappantartót, sokkal tovább eláll, fél év alatt 2 szappant használtam el, mindennapos zuhanyzás mellett.
3. Ne járj étterembe, és csak vizet igyál. Főétkezések helyett néha ritkán lakj jól valami extrém olcsóval. Például zacskóslevessel. Nálam heti 1-2 alkalom volt amikor ezt megvalósítottam, az is valami :) Napi főétkezéseid megcsinálod magadnak nagyobb adagba, és elrakod a hűtőbe amit később felmelegítesz, így nem kell állandóan főzni. Tészták teljesen jók erre pl.
4. Cigi alkohol letétele mérséklése. Persze, nem egyszerű, mert valami kell :D De így is olyan drága minden, hogyha van rá mód akkor le kell tenni az alkoholt és a cigit, ha pedig nem sikerül akkor itt is kialakítani egy rendszert, például ennyi cigit szívok el egy nap, egy héten hányszor iszok alkoholt és mennyit stb stb a rendszerezés a kulcs :)
5. A bankok lehúznak külföldön? Először is találd meg a legkedvezőbb feltételeket kínáló ATM-t/bankot. Nos igen, egy aprócska de jó módszer, hogy például nézni a napi árfolyamokat és amikor eljön az idő akkor levenni a pénzt és átváltani, például én csináltam ezt, amikor Eurót váltottam török lírára mondjuk 50 euró volt 1000 Török líra nagyjából amikor változott az árfolyam, akkor vettem le és például 1000 helyett 1005 lírát kaptam, na most 5 líra 100 ft kb, abból tudsz venni az utcán egy Simitet ( olyan mint nekünk a kifli) és ha többször ezt így beidőzíted, vagy nagyobb összeget veszel fel, akkor megéri, és egy fél év alatt több ilyen alkalom is van. Utólag úgy éreztem megérte nézni ezeket az időpontokat.
6. Étteremben vagy kajáldában elteszed a szalvétát és a kis kecsapot vagy majonézt vagy amit adnak és felhasználod később :D . A mekibe ettem jó pár alkalommal, mindig eltettem a kis majonézt és a kecsapot így szalvétával együtt. Annyi ilyet összegyűjtöttem, hogy egy adag fagyasztott sültkrumplihoz amit otthon csináltam elég volt, a szalvéta pedig jól jön a táskába, nem vettem papírzsepit, mert mindig volt a táskámba egy szalvéta vagy törlőkendő innen onnan :D
7. Mondj nemet a közös használatú dolgokra! 1-2 possztal korábban írtam róla, hogy egy enyhe konfliktusforrás volt, hogy közös használatú dolgokba ugyanannyi pénzt adtunk bele, de nem mindenki használta egyenlő mértékben az adott dolgokat, most nem a sóról beszélek, de pl: Oliva olaj, öblítő, stb stb.. Jobb megvenni magadnak, és annyit használsz amennyit akarsz belőlük. Nálunk például a fürdőszobában a kéziszappan mint közös használatú dolog bevált, de a WC papír már nem.
8. Online élelmiszer rendelés.
-rendelj élelmiszert online( könnyen lehet hogy kell valamennyit fizetni kell a kiszállításért, de itt például Isztanbulban úgy van, hogyha bizonyos összeg felett rendelsz, akkor ingyen kihozzák.
Most ez a módszer azért jó, mert tudjuk, ( ha nem akkor az interneten nézz utána) hogy a szupermarketek boltok, milyen eszméletlen pszichológiai manipulációnak teszik ki a vásárlókat.
pl: kellemes zene hogy tovább maradj az üzletben, gyümölcsöket teszik előre, hogy azt suggalják ez egy egészséges hely, irányított útvonalak stb stb... Rendlej online és csak azt ami kell :-)
9. Szuvenír: Nekem a módszerem az volt, hogy mindenkit megkérdeztem kell-e neki valami. Meglepő módon a családtagok és barátok (kb5) fele mondta hogy mit kér, aminek örültem. Szuveníreken is lehet spórolni, most nem azt mondom hogy, keresd meg az olcsót és vedd meg a roszabb minőségű dolgokat, hanem inkább azt, hogy készíts személyeset. Én például a kint készült képeim közül nyomtattam fotópapírra, és ráírtam valami kedveset. Illetve képeslapokat is küldtem :)
10. Powerbank. Venni kell egy nagy teljesítményű powerbankot 27.000 mh körülit, és a munkahelyen vagy az egyetemen feltölteni és otthon az összes elektronikus készüléket arról tölteni :D Rengeteg egyéb energiatakaréssági módszer létezik, amivel az otthonunkban csökkenthetjük az energiát, például ha Eraszmuszon kint vagy, és valahol rezsit kell fizetni. Erről sok youtube videó van és a PTE oldalain is találni például a zöldegyetem insta oldalon tippeket. De például otthoni hajvágás, használtruha vásárlás, free trialokra való feliratkozás is ott lehet a palettán.
No persze ezek közül sok kiverheti a biztosítékot, de mégis úgy gondolom találni közöttük hasznos dolgokat.
R.Szilveszter