2023. már 06.

Hazaérkezés Magyarországra és hungarikumok. Tüzijátékkal fogadtak?

írta: Németh Szilveszter
Hazaérkezés Magyarországra és hungarikumok. Tüzijátékkal fogadtak?

Hungarikumok. Imádom őket, és általában mindenki meg szokott lepődni amikor közlöm, hogy a Túró rudi nem hungarikum. Mindegy is, már nagyon hiányoztak a Magyar ízek, többször írtam már hogy Isztanbulban semmi nem volt Magyarországból. Talán a kebab, na mert az itthon is van egy csomó, de végtére is egyáltalán semmi köze a Magyarhoz. Hallom még, hogy hát bizony a Török és Magyar konyha hasonló, egyáltalán nem az a véleményem szerint. Érdekesség, hogy a Török hódítások idején, Európa annyira nem volt vevő az ő ízvilágukra, de a Magyarok eléggé, például a paprika mint egyik fő alapanyaga a Magyar konyhának is onnan jött (elvileg). Mindenesetre van náluk a HALAL étkezési rend azaz nem esznek disznóhúst. Számomra sok hasonlóság nincs a két konyha között. Lényeg borzasztó módon ki voltam már éhezve a magyar ízekre és ételekre, úgyhogy már Isztanbulban elterveztem, hogy ha hazajövök mértéktelenül fogok enni és inni. 

Nagyon röviden, mert azt hiszem erről írtam: Fogtam egy taxit és kimentem a reptérre. A taxi(sárga) olcsó kb 30-40 percért fizettem 4-5 ezret a reptérre, itt még lehet a taxiban cigizni. Végül megérkeztem Magyarországra, mivel összesen két járat közül tudtam választani egy kora reggeli és egy este fél 8 as között. Reggel kényelmetlen lett volna és nehezen vagy nem is értem volna oda időben, eredetileg nem is taxival akartam menni, de tömegközlekedéssel 2 óra+ lett volna onnan kimenni ahol laktam, illetve azért bőröndökkel a Török tömegközlekedésem háát, ja inkább a taxi ezt is javaslom, hiába vagyok "taxiellenes" lol. Szóval esti járat. Mivel Pestről is 2 órára lakom és este a járatok már nagyon rizikósak voltak, ezért úgy döntöttem ott alszom egy éjszakát közel a reptérhez. Kis busz ki is vitt egy megállót onnan sajnos 35 perc séta volt esőben, de mégis miközbe tettem a sétát már éreztem a Magyar hangulatot, érzésből tudtam hogy Magyarországon vagyok, és például ilyen honvágy érzés azonnal eltűnt, mint egy gyógyszer ami másodperceken belül hat, szóval fél óra esőben Pesten a szállásig a kvázi kényelmetlenség ellenére boldogsággal töltött el. Útközben a szállás felé tartva, csináltam pár hangulatos utcaképet, és megálltam egy nemzeti dohányboltba egy kőbányaiért, hogy fél év után ihassak egy hazai sört :-) 

Megérkeztem a szállásra, a szállásadó rugalmas volt, és teljes mértékben elégedett voltam a hotellel. 10.000 volt egy éjszakára, ami viszonylag jó ár a többi fellelhető közül. Becsekkolás után zuhany, kőbányai le, magyar TV bekapcs és a hosszú út után alvás, másnap pedig vonattal indulás haza.
img_20230203_222439_766.jpg

Megkérdezték otthon, hogy mit szeretnék kapni és enni ha hazajövök. Mondtam, hogy tüzijátékot kérek, pezsgőt és vörös szőnyeget leterítve szeretnék bevonulni egy welcome home feliratot és lufikat. Na meg anyám húslevesét :D Sajnos csak viccnek szántam, viszont ha mégegy Erasmus félévet megcsinálok tuti megvalósítattom és lehozom blogomba :-) 

Azért megvettünk mindenféle minőségi Magyar finomságot a közértből és elmentünk étterembe gulyást enni! hogy kicsit testben és lélekben is visszatérjek az Országba. Működött szuper volt! ISztanbulhoz képest amúgy egy nyugis ország vagyunk furcsa volt hogy nincs annyi ember itt és nyugi van amit szerettem :) 
guly.jpg

Szólj hozzá