Kiállítják az Eraszmuszos képemet a ferihegyi reptéren? Igen.
Elkezdett érdekelni a fotózás? Nézzünk képeket együtt!
A fotózás eddigi életem során soha nem kapott túl nagy jelentőséget. Tinédzserként volt egy időszak, amikor úgy foglalkoztatott, főleg cosplay rendezvényeken (Mondocon és Play IT) szerettem megörökíteni mások munkáját, és a hangulatot, de aztán hosszú évekre feledésbe merült. Szeretem a fotókat, úgy gondolok rájuk szépen szólva, mint egy jelenségre amivel börtönbe zárjuk az időt.
Sajnos a tudásom fotózás szintjén kimerül az átlagember tudásával, teknikai tudásra gondolok, a fényképezőgép és a telefon használatára, de szeretek kísérletezni például szűrőkkel, és nagy kedvencem a fekete fehér mód. Én szerintem egyébként telefonnal is manapság szuper képeket lehet készíteni, sok oktatóvideó van fent a youtubon és szeretnék ezen a területen fejlődni valamelyest. A teknikai tudás ellenére, szerintem jó meglátásaim vannak, a baráti társaságból mindig én készítem a legjobb képeket másokról, annyi a lényeg, hogy egy picit több energiát rakok bele mint az átlagember, aki csak megnyomja a gombot. Én mindig mondom, hogy állj jobbra közelebb a falhoz, nézz erre, rakd fel ezt a napszemüveget, pózolj így, pózolj úgy, több szögből is megpróbálom fotózni. Szeretem továbbá kevertetni velük a stílusaikat, mondjuk rakd át a haverod szemüvegét, vagy sapkáját magadra cseréljetek kabátot, tehát még poénossá és élménnyé is próbálom tenni néha.
Erre korábban rá se jöttem, mindaddig amíg nem láttam youtubon egy videót, ami rávilágított, hogy én is olyan vagyok mint az ázsiai turisták, kicsit több energiát fektetek bele. Nézd meg a videót.
https://youtube.com/shorts/0Hx4FyQlV0k?feature=share
Kis bevezetés után jöjjön a lényeg. Tehát mióta itt vagyok kint Törökországba/Isztanbulba eraszmuszon, 2 fotópályázatot is megnyertem, ezek közül az egyiket az egyetem(PTE) szervezte, amit egy nagyszerű kezdeményezésnek gondolok, én amúgy is szeretem az ilyesmit, a kis ajándékoknak is örülök, egyszer kaptam egy PTE-s fa evőeszközkészletet, azóta az útitársam, és mivel rossz szokásom villával kapargatni a serpenyő alját, a fa villával nem okozok kárt hehe. Amúgy is a díjazottakat látva, meg is jön az ember kedve az utazáshoz. Remélem következő félévben is lesz, mert lenne egy szuper tervem rá :)
Itt lehet megnézni: https://www.facebook.com/media/set/?vanity=Erasmus.PTE&set=a.834095620905674
A Másik a fotópályázat, amit a mai napon nyertem meg a CEWE által meghírdetett "Lencsevégen a világ" című fotópályázat. Ide is szinte ugyanazt a fotómat küldtem be mint amit az Eraszmusz fotópályázatra, kezdetben nem is gondolván, hogy esélyes vagyok, ellenben mégis megtettem, mert jómagam is egy szép képnek gondolom.
A pályázatról bővebben itt lehet olvasni: https://palyazat.fotokonyv.hu/lencsevegen-a-vilag-fotopalyazat/hu_hu/
A 22 nyertes fényképet pedig ezen a linken lehet megtekinteni: https://palyazat.fotokonyv.hu/lencsevegen-a-vilag-fotopalyazat/hu_hu/winners
Itt pedig a mai értesítésem:
Túl sok hozzáfűznivalóm nincs, azon kívül hogy örülök neki nagyon, és menőnek gondolom! Szívesen elmennék az ünnepélyes megnyitójukra, átvenni az ajándékokat, és többet tudni az egészről, de hát itt vagyok kint, ezt nem tehetem meg, majd kitalálom még mi lesz ezzel, szerintem valakit odaküldök majd :D De örülök neki, ha valaki véletlen a reptéren járna nézze meg, és tudassa velem :D
Terveim vannak, nagyon sok, hogy mit szeretnék még megnézni és hol milyen fotókat készíteni. Többek között, akarok készíteni egy fotóalbumot amiben az Isztanbuli macskák szerepelnek. Ők a modelljeim itt.
Egy polaroid fényképező vásárlása. Régi vágyam, nem egy túl durva összeg, és kíváncsi lennék mihez kezdenék vele, talán majd a következő szemeszterben meg tudom valósítani :-)
R.Szilveszter